2010. Május 10-én hamar bejárta a sajtót a hír, mely szerint a Töröcskei tóból kifogott 113 kg súlyú harcsa új országos rekord. A harcsa kifogója, Kovács Gábor horgász a számos gratuláció mellett több helyen és többféle támadást és kritikát is kapott, de Gábor a következő interjúban ezekre nem kívánt reagálni.

 

Kovács úr, azt tudjuk, hogy a rekord harcsát május 10-én fogta a Töröcskei tavon, de hogy is volt?
Igen, május 10-én este fél tízkor jött a kapás, már szélcsendben.

A tó melyik részén próbálkozott?

A zsilip felőli oldalon, a bedőlt fák között próbálkoztam.

Milyen módszerrel horgászott?

Úszós készséggel – egyszerű szerelékkel.

A botról, orsóról, zsinórról stb. elárulna valamit?

Persze, 2,10-es, 50 lbs-os bot, 80-as méretű fémorsó 60-as fonott zsinór és 6/0-s a horog, a csali gilisztacsokor volt.

Említette, hogy 21:30 körül jött a kapás, mikor kezdte el a horgászatot?

Olyan este 7 óra körül mentem ki, mint a megelőző estéken. Már pár napja ívtak a küszök.

..és elérkezett az este, a kapás is, hogy is volt?

Fél tízkor jött a kapás, a hal méretéhez méltó, „botvivős” kapással jelentkezett, ezután, a bevágás után legalább 40 méterre kitört és ezt eljátszotta még jónéhányszor. Fékeztem, ahogy bírtam, de akkor még ő volt az erősebb.. Muszáj voltam rendkívül keményen tartani, mert a bedőlt fákat „kereste”, volt hova menekülnie, a harmadik és negyedik kirohanásánál bele is ment a fákba. De sikerült visszafordítani, megúsztam..

A fárasztás alatt érezte, hogy ilyen komoly hallal van dolga?

Hát..éreztem, úgy gondoltam, hogy lesz legalább 50 kg-os, de már az első kirohanásánál feljött a víz tetejére, és a fejlámpa fényénél megláttuk a fejét, és láttuk, hogy ez bizony nagyobb lesz.

Ezek szerint nem egyedül volt..

Igen, ketten voltunk, a társam volt velem

Mennyi ideig tartott a fárasztás?

Negyedóráig.

Mennyi..? Csak?!

Igen, hihetetlenül keményen fárasztottam a halat, a korábban említett akadók miatt. Kockáztatnom kellett, így minden erőmet bevetettem, hogy minél hamarabb kihúzzam. Csak így volt esélyem,. Úgy voltam vele, hogy vagy ő győz vagy én. A kezem végig görcsölt..hát, kemény volt

Értem, és negyedóra után mit csinált a harcsa, felfeküdt a vízre?

Azt nem mondanám, de nagyon közel jött a parthoz, párszor meg is érintettük, hogy milyen állapotban van, partra lehet-e már húzni vagy még nem.

Hogy vették ki a hatalmas halat?

Kézzel! Benyúltunk mind a ketten a szájába, először a kollégám, aztán amikor elkezdte kihúzni, akkor én eldobtam a botot és én is benyúltam a szájába mindkét kezemmel, és úgy húztuk a partra.

Ekkor mekkora súlyúra saccolták a harcsát?

Olyan 80 kg-ra. Sötét volt, a fejlámpa fényénél ennyinek tűnt.

És ezután..?

Abba is hagytuk a horgászatot, kikötöttük a halat, kötéllel, kíméletesen, ahogyan az elő van írva, aztán hazamentünk. Másnap reggel mentünk vissza a halért, hogy azért lefotózzuk, lemérjük, hogy végül is mit fogtunk. Volt nálunk egy 100 kg-os mérleg, de az kiakadt. Akkor gondoltuk, hogy valamilyen komolyabb helyen is le kellene mérni a halat, ahol mérnek 100 kg felett, itt már gondoltuk, hogy nagy lesz. Ráfektettük ponyvára, vízzel locsoltuk, aztán elvittük egy halashoz, neki sem volt komolyabb mérlege, ő sem tudta megmérni, következett egy takarmánybolt, ott sem jártunk sikerrel és végül megtaláltunk egy vaskereskedést, és itt, amikor már legalább félóra eltelt, a mérésnél vettük észre, hogy már nincsenek nagyon életjelei.

Nem bírta ki?

Sajnos nem és csak emiatt nem lett visszaengedve! Én úgy voltam ezzel, hogy ez egy olyan gyönyörű hal, hogy a vízben van a helye.

Jól értem tehát, Ön vissza szerette volna engedni a harcsát mérlegelés után, de sajnos a hal nem bírta ki? Kérdezem ezt azért, mert több horgásznak a hal „vissza nem engedése” nem tetszett.

Szándékomban állt visszaengedni, locsoltuk folyamatosan a ponyvában, de amikor a végén a ponyvát kibontottuk, láttuk, hogy már nem él. Amúgy is nagyon sok halat visszaengedek, csak ritkán viszek halat haza. Csak annyit, amennyit megeszünk, de nem tárolok otthon halat!

Fogott már hasonló méretű harcsát?

Ekkorát még nem. Áprilisban egy harcsafogó versenyen 47,5 kg -os fogtam, addig az volt a legnagyobb, korábban olyan 30 kg-ig. Egyébként 15 éve harcsázok és mindig is álmom volt fogni mázsa felettit.

Nagy volt a felhajtás Ön körül?

Igen, a családom, anyukám és a barátok is gratuláltak, nagyon sokan kerestek. Mindannyian csodálkoztunk, hogy ekkora hal van a Töröcskei tóban, senki sem tudta. Pár évvel ezelőtt fogtak egy 69-est, de hogy ilyen nagy is van, azt nem gondoltuk volna. Másrészről a média részéről is nagyon sokan kerestek, tv-k, rádiók.

Köszönöm az interjút!

Fotó: Kovács Gábor, Kaposvári S.H.E.
Szöveg: Szabó Ádám – Horgászbázis.hu

2010. május 26.